• "A stílus az egyik módja annak, hogy elmondd ki vagy, anélkül, hogy megszólalnál.” /Rachel Zoe/

Dekor Doki 5 – Érdekes helyszínek és témák

Az ország határ túl oldaláról írok. Egy kifejezetten exluzív helyszínen tartjuk majd az esküvőnket, de a teremben van néhány elég markáns, Ferrari piros oszlop. Hogyan lehet ezeket eltakarni, vagy kell-e ezen gondolkodnunk?

Az oszlopok elég sok esetben okoznak fejtörést a pároknak.

  • Első körben nem árt, ha megbarátkoztok vele. Ezek ugyan is ha tetszik, ha nem ott maradnak, elvarázsolni nem lehet egyiket sem.
  • Azt is érdemes mérlegelnetek, amikor termet választotok, hogy valóban el kell- e őket tüntetni. Sokan kérik tőlem, hogy burkoljam be ezeket, de el szoktam mondani: ilyenkor néha többet ártunk, mint használunk. Ha nem lehet megfelelően rögzíteni egy keretet felül, vagy túl vastag az oszlop, akkor a borítás által csak tovább „romlik” az optikai helyzet.
  • Ha valóban ennyire élénk színűek az oszlopok a teremben, érdemes azon is elgondolkozni, hogy színben, stílusban igazodjatok hozzájuk, így egységes látvány fogadja majd a vendégeiteket. Nem az oszlopokat veszik majd észre, hanem a harmóniát.
  • Azonban fordítva is lehet gondolkodni! Mi van, ha nem eltakarni, hanem kiemelni igyekszünk az oszlopokat. Remekül lehet megvilágítással fókuszpontot csinálni belőlük. Igazi modern dekorációs elemek lehetnek ilyen módon. Ilyen módon, még a színén is változtathattok némileg, illetve mintát is varázsolhattok rájuk.
    Ezeken túlmenően még rengeteg megoldás létezik, most csak néhányat említettem meg.
    De azzal is jó tisztába kerülni, hogy teljesen más egy üres terem képe– amikor megnézitek-, és más amikor beterítve, feldekorálva látjátok. A legtöbbször az addig hangsúlyos építészeti elem akkor már „ködbe” vész. ( ld. Galéria – Kontraszt-show )
    Ezért szoktam azt javasolni, nézzétek meg a termet – ha lehetőség van rá – egy másik esküvő, vagy rendezvény alkalmával. Ahol teljes pompájában láthatjátok a nagy napotok helyszínét.

 

Igen erősen vonzódunk az ázsiai kultúrákhoz, ezért egy Feng Shui által vezérelt lakodalmat szeretnénk. Csináltál már ilyet, vannak ötleteid?

A rövid válaszom : igen és igen.
Akik több bejegyzésemet is olvasták már, azoknak valószínűleg a könyökükön jön ki a következő szlogenem: az esküvő rólatok kell, hogy szóljon! Tehát ha Feng Shui témát szeretnétek , akkor az legyen.
De azon gondolkodjatok el, hogy ez milyen mértékben legyen megjelenítve.
Pl. a gua számaitoknak megfelelő színválasztás, terem berendezése (Bagua-, vagy iránytű), vagy kimerülne az ázsiai ihletésű dekorációs elemek falhasználásában.
Hamarosan induló esküvői stíluskalauzomban külön rész szenteltem ennek a stílusnak.
De annyit feltétlenül előre bocsájtok: csak „divatból” ne ezt válasszátok. Ez az esküvői irányzat sokkal nagyobb szaktudást , de főleg alázatot „követel”, minthogy csak a különlegesség kedvéért odadobjunk az asztalra néhány bambusz tárgyat vagy Buddha figurát.
Ha igazán komolyan gondoljátok , feltétlenül vegyétek fel a kapcsolatot egy okleveles Feng Shui tanácsadóval, nem csak olyannal aki már olvasott valamit a témában.
Személy szerint ilyen esetekben ha a pár nem akarja igénybe venni szakember segítségét, akkor én szánok rá időt, és pénzt is a dekoráció költségvetéséből. (aki kicsit is járatos ebben a világban, az pontosan tudja hogy miért, aki pedig nem annak hiába is magyaráznám…)

 

Egy csupa üveg teremben fogunk összeházasodni. Hova érdemes berendeznünk a ceremónia helyszínét?

Ezek szerint a fénnyel nem lesz problémátok. Nem tudom melyik teremben lesztek, ezért elég nehéz választ adni erre a kérdésre.
Mindenkép vegyétek figyelembe a praktikussági szempontokat.
Pl. Hol léptek be Ti? Van-e külön bejárat a vendégek részére? Rögzített széksorok vannak – e,    vagy mozdíthatóak? Ha mozdíthatóak, akkor megengedik-e, hogy átpakoljátok? Amennyiben              igen, akkor kinek a feladata ez, és mikor? (ők vállalják, vagy nektek kell) Van-e másik esküvő aznap, és ha igen mikor? (velük is célszerű egyeztetni), stb.
Tehát számtalan kérdés merül fel, és még mindet fel sem írtam. Persze ez nem ördöngösség, csak egy kis körül tekintést és odafigyelést igényel tőletek és a dekoratőrtől mindenképp. Amennyiben Ti nem akartok ezzel foglalkozni, akkor adjátok ki a feladatot egy szervezőnek.
De a LÉNYEG!!!!!!
A fotóssal és a videóssal feltétlenül konzultáljatok a fényviszonyok miatt. A legtöbb szakember szokott egy helyszíni szemlét is tartani – ha addig még nem járt abban a teremben – az esküvő közeledtével, hogy megnézze: az adott időpontban hogyan fog besütni a nap.
Mert szépek és különlegesek az ilyen termek, de ugye egyetértünk abban, nem árt ha a szertartásról készült képekés a videó felvételek is szépek lesznek…
 

Egy új sátortípust néztünk ki magunknak. Egy félbe vágott golf labdához hasonlít, teljesen félgömb alakú. Igazán különleges, viszont alig találtam róla esküvői dekorációs képet. A linket mellékeltem neked. Segítenél nekünk ?

Természetesen! De hogy mennyire nincsenek véletlenek: nemrég volt alkalmam dekorálni egy ilyen Domus sátrat, a Big Day Esküvői Magazin fotózásán!!!!!!! ( 2015/4 lapszám )
Mi is sokat gondolkodtunk, amíg megszülettek a design részletei. A lapszám már kapható, így Ti is megnézhetitek, hogy mit találtunk ki. ( ld. Aktuális – Big Day blog bejegyzésnél )
De az alapgondolataink, a koncepciónk főbb irányvonalait itt is szívesen megosztom veletek:

  • Ez egy ultra modern helyszín, ezért minden klasszikus elemet igyekeztünk kerülni.
  • Konvenciók tekintetében sem a színválasztásban, sem a bútorokban, sem pedig a designe-ban nem voltunk könyörületesek. (ez a szerkesztőkkel közös munka volt)
  • Meghagytuk természetesen a főasztalt, mint központi látvány elemet, de az átlagosnál magasabb térnek megfelelően (7 méter), egy átlagosnál magasabb hátfalat készítettünk.
  • Technikailag kivitelezhető a sátor tetejének a dekorálása is, de mi direkt hagytuk meg az              impozáns tér élményét! Tehát a sátor a fotózáson nem kapott plafon dekorációt.
  • Ennek a koncepciónak megfelelően az asztalok adják a nagyon erős vizuális élményt. Így egy „lent hangsúlyos” teret hoztunk létre. Optikailag vibráló, a szemet mágnesesen vonzó asztali futókkal, rengeteg kiegészítővel az asztalokon, és ami fontos: a sátor stílusához igazodó,szintén ultra modern eifel – székekkel.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.