• "A stílus az egyik módja annak, hogy elmondd ki vagy, anélkül, hogy megszólalnál.” /Rachel Zoe/

Dekor Doki 7: Szabadtéri esküvők

Mindenképpen szabadtéri esküvőt szeretnénk, de az étteremnél nincs erre alkalmas helyszín kialakítva. Mit szoktak ilyenkor csinálni?

Szerencsére  több lehetőség is szokott adódni.
1,  Valamelyik család kertjében megtartani (ha van elegendő hely  és infrastruktúra – pl. mosdó, parkoló, ha nincs nagyon messze a vacsora helyszínétől stb.)

01

2,  Az illetékes polgármesteri hivatal udvara. Ezen sokan meg szoktak lepődni, pedig a legtöbb közintézmény igen szép és tágas háts, vagy belső kerttel szokott rendelkezni. Ráadásul ebben az esetben „B” helyszínt sem kell eső esetére megjelölnötök a meghívón.  Jó időben az udvaron, ha esne, akkor pedig a házasságkötő teremben lesztek.

3, Sok szertartást dekoráltunk már parkokban, sőt kisebb településeken lezárt utcán is, de ezek engedély kötelesek, és érdemes a polgárőrséget is bevonni, mert nagy segítségetekre lehetnek.

Természetesen ennek is,  mint oly sok másnak a fantáziátok inkább szab határt, mint az anyagi keretetek. Érdemes az anyakönyvvezető, a rendezvényszervezőtök vagy ceremóniamesteretek véleményét is kikérni!
De a fotóst és a videóst se hagyjátok ki, mert ahhoz, hogy jó fotók készülhessenek az „Igen” kimondásáról, a lehető legoptimálisabb fényviszonyok megteremtése sem mellékes!

004

A szertartáshoz egy hosszú füves részen kell végigmennünk, szükséges, hogy legyen szőnyegünk?

Nem szükséges, csak praktikus.
Egyrészt egy jó minőségű szőnyeg esetében (minimum padlófilc és nem lepedő), nem kell a tűsarkú cipődben topognod, elegánsan vonulhatsz. A ruhádat sem húzod végig a porban vagy a fűben.
Ha színes, akkor a világos színű menyasszonyi ruhát – és vele együtt téged is – kiemeli.
De érdemes figyelnetek rá:
– hogy a vendégek ne tapossák végig, ha ők hamarabb leülnek
– feszes legyen, mert ciki, ha itt elbuksz….
–  ha több darabból áll, akkor az illesztések le legyenek rögzítve
– érdemes a szélüket is rögzíteni, mert egyébként már egy közepes szél is megemeli, és  viszi az egészet…
– színében illeszkedjen a helyszínhez és  hozzátok. De a legtöbben a klasszikus „ vörös” szőnyeget választják.

07

Szabadtéri esküvőnél van –e  szükség feltétlenül valamiféle építményre a ceremónia fölé?

Ha csak a fotós és videós a fényviszonyok miatt nem javasolja, akkor nem. Bár némelyik vallás esetében , előírt vagy íratlan szabály van erre vonatkozóan. (pl. hüpe)
Vannak, akik egy erdőben, minden dekor nélkül akarnak házasodni, s van, akik néhány szalagot vagy lampiont kérnek csak a fákra.

08

Személy szerint viszont valami jelzés értékű  látványt szoktam javasolni, hogy egy kicsit keretezzük azt a teret, ahol a ceremónia zajlik. Ez lehet néhány kis földbe rögzített kis oszlop, lámpással – amiben este hangulatosan pislákolhat a mécses. Össze is lehet kötni őket, hogy némileg lezárják a teret.

De már nagyon sok étteremnél  van saját pagoda, de természetesen nálunk is van választék belőlük.

Mennyi vendéget ültessünk le a szabadtéri esküvőn? Kellenek egyáltalán székek?

Mindenképp!
Sokan nem is gondolják végig, de vannak idősek, kisgyerekesek, vagy akik éppen betegeskednek, és nem esik jól nekik az állás. A legtöbb vendég természetesen végig tudja állni a 30-40 perc hosszúságú időtartamot. De nagy kánikulában, főleg ha nincs árnyék, vagy hosszabb ceremónia esetében, akár minden résztvevőt is le szoktak ültetni.  (Javaslom innivalóról mindenképp gondoskodjatok!)

Általánosságban a polgári szertartások többségén a pár, a tanúk és a szülők, illetve nagyszülők ülni szoktak.

Színes vagy fehér szabadtéri esküvőt javasolsz inkább?

Tőletek függ! Személy szerint fehér párti vagyok, de egy bevállalós, karakán párt miért is  szorítanék a saját esküvői komfort zónám kereti közé…

014

Tudsz olyan helyszínt javasolni, ahol az ország határain belül tudnánk tengerparti hangulatú szertartást tartani?

Több étterem is kialakított már ilyen típusú helyszínt, de akadt olyan vőlegény is, aki szerint ez csak „billencses autó” kérdése.
Ha mégis igazi homokfövenyt szeretnétek, akkor : Körös-torok, Csongrád.
A fürdőzőkkel ugyan számolnotok kell, viszont cserébe igazi tengerparti  hangulatban lesz részetek.

(ld. Valami Amerika c. bejegyzésem, a reality esküvőknél)

016

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.