• "A stílus az egyik módja annak, hogy elmondd ki vagy, anélkül, hogy megszólalnál.” /Rachel Zoe/

Dekor Doki válaszol 2.

Összeszedtem nektek a fehér színnel kapcsolatos kérdésekből egy kis „csokrot”

A fehér szín a kedvencem, és természetesen az esküvőn is mindent kizárólag ebben a tónusban képzelek el. Muszáj még mellé másik színt is választanom?

Természetesen semmit sem muszáj.
Néhány cseppet sem mellékes apróságot azonban érdemes figyelembe venni, ezek közül talán a legfontosabb a helyszín.
pl. Egy fehér terem, vagy party sátor elég jellegtelen tud lenni (esküvői szempontból), amennyiben minden dekoráció fehér. Tehát akár vagyonokat is költhettek rá, mégsem fogod megkapni a hőn áhított látványt. Ebben az esetben, ha csak a virágdekorációkban csempészel be egy kis zöld levélszínt, máris kiemeli az egyébként fehér virágokat. Így marad az általad választott fehér összkép, mégis lesz benn egy kis kontraszt, amitől életre kel az egész.

Ha színek vannak a teremben, akkor már választhatod a csupa fehér dekort.
De azt mindenképp tartsd szem előtt, hogyha a vendégeiteknek nem kommunikáljátok a „ White party” feelinget (tudatosan írtam angolul……), akkor ők színes öltözékben fognak érkezni, és azonnal odalesz a jól kitalált látványod.
A Te esküvőd a Te döntésed!

Szőke lány vagyok, legalább is , ami a hajam színét illeti! Mindenképp fehér dekorációt szeretnék. Szerinted jó választás?

Örülök, hogy feltetted ezt a kérdést, mert igen sokszor találkozok ezzel a helyzettel.
Az emberek haj és bőrszíne, bármilyen furcsa is igen fontos szempont az esküvői színválasztás tekintetében.
Képzeld csak el: egy szőke lány, fehér menyasszonyi ruhában, világos bőrtónussal, hófehér háttér előtt, finoman szólva sem a fotósok és videósok álma. Bár ez még fokozható azzal, ha ablak is van mögöttetek, ahol a besüt a Nap. (nyáron sokáig van világos!)
Ugyanez a helyzet pl. egy erősen kreol bőrű, fekete zakós vőlegény esetében is, ha esetleg csokibarna díszítést szeretnétek.
Egyszer egy szegedi örömanya nagyon édesen fogalmazta meg, amikor felhívott:
„A lányomék külföldön élnek, én intézek mindent. A megbeszélésre majd hozok róluk             fényképet, mert a vőlegényhez kell színt választanunk.”
És igen , egy néger fiatalember vette feleségül a lányát, aki igazán sötét bőrtónusú volt.
És igen, igazán szeretetteljes gesztus volt az „anyósa” részéről, hogy eszébe jutott: az esküvő nem csak a menyasszonyról szól.
Ez a lánya esküvője volt, de az Ő döntése. ….
Szerintem pedig Ő olyan körültekintően döntött, ahogy csak egy igazán JÓ anyós dönthet.

Neten találtam amerikai oldalakon gyönyörű, hófehér dekorációkat. Ezek nálunk is kivitelezhetőek?

Természetesen, bár kicsit tág kategória a „gyönyörű dekoráció” fogalma.
Itt szeretnék kiállni minden hazai esküvői szolgáltatóért, mert szerintem messze tudjuk a „nagy amerikai álom” színvonalát hozni mi is.
Az internet világában nincs lehetetlen. Ma már minden beszerezhető. Csupán az a kérdés, hogy amennyiért megvalósítható, az belefér –e az esküvői költségvetésbe vagy sem. Rengetek kellék, kiegészítő már nálunk is kapható, de sok olyan is van, ami annyira nem igazodik a „mi kultúrkörünkhöz”, ízlésvilágunkhoz, hogy egyetlen forgalmazónak sem (vagy csak kevésnek), éri meg behozni. Ők viszont a kereslet- kínálat elvei szerint igen borsos árat fognak elkérni érte.
Tehát az amerikai álomesküvő itthon sem akadály. De szerintem a nagy magyar álomesküvőknél még sincs szebb a világon……

Melyik fehér árnyalatot válasszam?

Hu…..
Hol is kezdjem????
Mondhatnám azt is, hogy fogós, ravasz kérdés….
A rövid válaszom az, hogy: mindegy.
A hosszú pedig az: hogy bármelyiket is választod, nem lesz minden fehér „az a fehér”.
Ennek egyszerűen technikai okai vannak. Az egyes anyagminőségek között azonos színskála kód esetén is lesznek különbségek.
pl. a szalvéta, az abrosz,a virágok, a tányér stb., mind-mind más anyagúak, és textúrájúak.                       (fényes – matt, sima – érdes, stb. ) Az általad választott szolgáltatók minden szakmai                 kompetenciája és igyekezete ellenére is lesznek tónuskülönbségek.
Tipp: ezzel a gondolattal, minél hamarabb igyekezz megbarátkozni.

Még csak az esküvői előkészületek elején tartunk, és nagyon el vagyok veszve a színek világában. Tudnál adni valamilyen támpontot? Köszönöm.

Nyugtasson meg a gondolat: nem egyedül vagy így ezzel.
A korábbi blog bejegyzéseim között, többet is találhatsz, amelyek a színválasztásban lehetnek a segítségedre. De hamarosan indul egy színkalauz rovatunk, ahol lépésről lépésre vesszük végig a színharmóniákat, a színek érzelmekre gyakorolt hatásait. Csak néhány hét, és már olvashatod is!

 

A párommal 2016 karácsonya körül szeretnénk megtartani az esküvőnket, és az ünnep közelsége miatt valami karácsonyosat szeretnénk, de mégsem akarunk klasszikus decemberi hangulatot. Mégiscsak egy esküvő lesz. Van valami ötleted?

Az egyébként is családról szóló ünnephez igaztani egy esküvőt, igazán szívet melengető elképzelés.
Az, hogy nektek a „klasszikus decemberi hangulat” mit takarhat, azt így kicsit nehéz kitalálnom, de valószínűleg a fenyő zöld – piros –fehér kombinációkra gondolhatsz.
Ez az ünnep azonban a csillogásról, az üveggömbökről is szól, így ezek kapocsként szolgálhatnak a két esemény között. Az arany, ezüst, bronz fénye eleganciát kölcsönöz, a gyertyákkal meglesz a bensőséges hangulat, egy kis fenyőágas kompozícióval pedig becsempészhetitek a karácsonyt is.
Szerintem az átlagosnál is gyönyörűbb lesz az esküvőtök!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.