• "A stílus az egyik módja annak, hogy elmondd ki vagy, anélkül, hogy megszólalnál.” /Rachel Zoe/

Utcáról egy magazinba

Ezzel a  bejegyzéssel a  „DIY” irányzat elszánt követőinek szeretnék megerősítést nyújtani. Mégpedig abban, hogy ami másnak már felesleges, abból Te még csodákat tudsz alkotni!

Egy  megtelt ruhagyűjtő konténer mellett mentem el nemrég, ahol egy  banános dobozban gondosan összehajtogatva ruhák sorakoztak. Valószínűleg soha nem álltam volna meg itt, ha nem egy ezüstszürke csipkés felső van a legtetején. Valahogy az egész dobozról sugárzott, hogy a tartalma egykor valakinek fontos volt. Mert nem csak egyszerűen beledobták a konténerbe, mint a többi „haszna vehetetlen”, megunt ócska holmit, hanem akarták, hogy a hajdan féltett kincseiket valaki még szárnyai alá vegye.

01

Nos, ennek a hibátlan állapotú, tüllre hímzett csipke felsőnek én lettem a megmentője….
Ekkor még nem sejtettem, mi is lesz belőle, de mint Michelangelo óta tudjuk: Minden sziklában egy szobor lapul, csak ki kell szabadítani belőle. Ebben a darabka anyagban is lapult valami, és várta, hogy én megtaláljam.
Így is lett! Egy esküvői szertartásra szánt székszoknya lapult benne.

002

04

Mivel a fotózáson a másik fő szín a rózsakvarc volt (ld. Az Év színe 2016 c. bejegyzés sorozatom), ezért egy szolid, 2 centis szatén szalaggal adtam lágyabb, nőiesebb hangsúlyt a székszoknyának.

 

Egy kis méregetés a centivel, egy kis tervezgetés, és egy kis utána járás után –  ami hozzá passzoló ezüst szatén felkutatását jelentette – ,végre „kibontottam az én kis szobromat” !
A blúz derekának alsó részét vágtam le, így megmaradhatott a dekoratív csipke íves szegője. Mivel mindenképp két darabot akartam  készíteni, de kevés volt a csipke, a székszoknya ülőrész felőli oldala  sima szatén anyagból készült, tehát csak a hátoldal a díszes.

Néhány varrógép mellett töltött óra után elkészült egy tényleg egyedi székszoknya pár, melyek csak a debütálásukra vártak.
De már nem sokáig, mert a Big Day Esküvő Magazin következő számában, amelynek fotózása a Podmaniczky Kastélyban volt, pont rájuk volt szükség.
Nézd meg, mi lett a végeredmény!

 

Abból pedig, hogyan is illesztettem be a saját kezűleg készített székszoknyáimat egy komplett esküvői dekoráció koncepciójába, arról az „Év színe a Vigyázó kastélyban című blogsorozatomban olvashatsz.

05

Big Day Esküvői Magazin 2016./2. lapszám

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.